Magyarország több élelmiszer előállítására képes, mint amit elfogyaszt, ezért a mezőgazdaság stratégiai ágazatként kezelendő - mondta a kormányszóvivő. Hozzátette: a kormány olyan viszonyokat kíván teremteni ezen a területen, hogy minél többen válasszák a jó minőségű, helyben termelt, egészséges - GMO-mentes - magyar élelmiszert. Ezért helyre kívánja állítani minden tekintetben a magyar vidék becsületét és vonzerejét, gazdasági alapjait; ezeket a célokat szolgálja a Nemzeti Vidékstratégia.Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter azt emelte ki, hogy az NVS elfogadásával Magyarországnak újra van vidékfejlesztési programja. A miniszter emlékeztetett: a kormány által most elfogadott Nemzeti Vidékstratégiával sikerült betölteni azt a hosszú évek óta ezen a területen tátongó űrt, amely miatt a vidék tervek, elképzelések nélkül sodródott. Ez a program hosszú társadalmi vita eredményeként született meg - tette hozzá.Utalt arra: a stratégia célja, hogy a magyar vidék versenyképes legyen más országok vidéki tájaival. Azaz megélhetést és egészséges környezetet nyújtson, a vidék gerincét adó mezőgazdaság pedig a magyar gazdaság húzóágazata legyen. Emlékeztetett: miközben a program kidolgozása folyt, a stratégia célkitűzéseinek megvalósítása már több területen is megkezdődött. Ennek is köszönhető - hangoztatta Fazekas Sándor -, hogy az ország múlt évi gazdasági növekedésében is kulcsszerepet játszott.A jövőről szólva kiemelte: kulcskérdés, hogy milyen az előállított élelmiszerek minősége, és a jövőben lesz-e elegendő belőlük. Ezért a stratégia leszögezi, hogy a most elfogadott program a családi gazdaságokat támogatja, ösztönözve, hogy az emberek vidéken találjanak megélhetést. Emellett a vidékfejlesztési tárca egy olyan, sokszínű, változatos európai mezőgazdasági modell mellett kötelezte el magát, amely megóvja a környezeti és természeti értékeket, valamint biztosítja a fenntartható gazdálkodást, az egészséges élelmiszerek előállításának lehetőségét, a munkahelyek megőrzését és újak létrehozását.A most elfogadott program szolgálja azt is, hogy a magyar élelmiszerek minél magasabb feldolgozottságúak legyenek, növekedjen a versenyképesség mind bel-, mind külföldön. A helyi feldolgozás és értékesítés szintén hangsúlyos helyen szerepel a stratégiában.A miniszter tájékoztatása szerint az NVS célul tűzi ki, hogy a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma a jelenlegi 430 ezerről 700 ezerre emelkedjen 2020-ig. A fiatalgazdák arányát is szeretnék emelni az ágazatban ebben az évtizedben a mostani 21,6 százalékról 30 százalékra. Továbbá a helyi értékesítés piaci arányát a jelenlegi 7 százalékról 20 százalékra növelnék.A miniszter kitért arra, hogy elkészült a sertéságazat fejlesztését célzó ágazati program. Jelezte: a szakemberek munkálkodnak egyebek között a baromfiágazat fejlesztését szolgáló terveken, valamint a zöldség- és gyümölcsszektor fejlesztési lehetőségeinek kidolgozásán is. Az MTI kérdésére válaszolva közölte: az NVS végrehatására - amelynek keretét a Darányi Ignác Terv adja - 2013 végéig mintegy 300 milliárd forint áll rendelkezésre. Az azt követő időszakban pedig várhatóan évente mintegy 600-700 milliárd forintos forrással lehet az ágazatban számolni. Jelezte: a Nemzeti Vidékstratégiát személy szerint ő jegyzi mint előterjesztő miniszter, a program pedig azonos azzal, amit a korábbi parlamenti államtitkár, Ángyán József által vezetett szakmai stáb elkészített.
Új vidékstratégia: húzóágazatnak akarná a kormány a mezőgazdaságot
A kormány szerdai ülésén elfogadta a Nemzeti Vidékstratégiát (NVS) - jelentette be Giró-Szász András Budapesten, a kormányszóvivői tájékoztatón, hangsúlyozva: a kormány kitörési pontként tekint a mezőgazdaságra.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.