Elmondta, hogy az elmúlt időszakban több beadvány érkezett a hatósághoz egy viszonylag újonnan elfogadott jogszabály módosítás kapcsán, amelynek az a lényege, hogy az önkormányzat fenntartásában működő bölcsődékben a gondozásért külön személyi térítési díjat állapíthatnak meg. Miután ennek összegét a jogszabály szerint a család egy főre jutó jövedelméhez igazítják, így a térítési díj megállapításához az intézményeknek jövedelemigazolást kell bekérniük. Tehát az igazolás kérése jogilag megalapozott - tette hozzá Péterfalvi Attila.Ha viszont valaki vállalja a legmagasabb térítési díj fizetését, akkor nem szükséges jövedelemigazolást csatolnia. Továbbá a jogszabály értelmében vannak, akik mentességet élveznek a díj fizetése alól, mint a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők vagy a tartósan fogyatékos gyermeket nevelők.Müller JuditMint mondta, többen kifogásolták, hogy bár a jogszabály szerint mentességet élveznek a díj fizetése alól, mégis jövedelemigazolást kértek tőlük. Több panasz érkezett arról, hogy a jogszabály változás kapcsán az önkormányzattól nem kaptak megfelelő tájékoztatást, ezenfelül többen az igazolások leadásának, kezelésének, tárolásának módjával kapcsolatban emeltek kifogást - fejtette ki a hatóság elnöke.Péterfalvi Attila azt mondta: a panaszok száma nem jelentős, de az ország több pontjáról is érkezett hozzájuk megkeresés a bölcsődei gondozási díjak ügyében. Ezeket a hatóság rövid időn belül kivizsgálja - mondta a NAIH elnöke.Az Országgyűlés a múlt év végén fogadta el azt a törvényjavaslatot, amelynek része volt a gyermekvédelmi törvények módosítása is. A szabályozás lehetővé tette, hogy az étkezésért fizetendő díjon felül a fenntartó döntésétől függően a bölcsődei gondozásért is külön személyi térítési díjat állapítsanak meg. A rendelkezést a térítési díj következő felülvizsgálatakor kell alkalmazni. Térítésmentes a bölcsődei gondozás a rászoruló, a három vagy több, illetve a tartósan beteg vagy fogyatékos gyermeket nevelő családok számára.Az MTI által február elején megkérdezett intézményfenntartók válaszaiból az derült ki: sok helyen felmérik a szülők jövedelmi viszonyait, attól teszik függővé a döntést. A Magyar Nemzet keddi számában azt írta: a nagyobb városok harmada már döntött arról, hogy megemeli a bölcsődei térítési díjakat. A cikk szerint a díj nem lehet több, mint a családban az egy főre eső nettó jövedelem 25 százaléka, és térítésmentes marad a gondozás a rászoruló, a három vagy több, illetve a tartósan beteg vagy fogyatékos gyermeket nevelő családok számára. A családok többségére a lap szerint 2-3 ezer forint többletkiadás hárulhat, de a tehetősebb szülők akár 10 ezer forintos pluszköltségre is számíthatnak.
Péterfalvi: többen panaszkodnak a bölcsődei jövedelemigazolások miatt
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) több panasz érkezett a bölcsődei gondozási díj megállapításához kért jövedelemigazolások kezelése kapcsán - közölte Péterfalvi Attila, a hatóság elnöke szerdán.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.