A Mol és a Richter jövőbeni pozitív kilátásai nyomán a befektetők vásárlásba kezdtek - mondta Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője. Véleménye szerint a Mol kurdisztáni kutatási eredményei és a Richter Esmya nevű készítményének forgalomba hozatali engedélye az EU-ban további emelkedést alapozhat meg a két részvénynél. Miró József kedvező jelnek ítéli a 16,6 milliárdos forgalmat is, és amennyiben az EU-IMF tárgyalásokról nem érkezik negatív jelzés, akkor a jövő héten tovább emelkedhetnek az árfolyamok a BÉT-en.Varga Zoltán, a QUAESTOR elemzője közölte: továbbra is optimista a befektetői hangulat a tőzsdéken, a hazai részvénypiac is jelentős emelkedéssel indította a napot, miután tegnap a fontosabb nemzetközi indexek új csúcsra emelkedtek. Délutánra kissé alábbhagyott a lendület, az OTP piacán nagyobb eladói nyomás jelentkezett, miközben a Mol intenzíven emelkedett. A következő két napban a hazai tőzsde zárva tart, a nemzetközi piacokon nincs jele a fordulatnak, így várhatóan tovább emelkedhetnek a meghatározó indexek.A Mol 550 forinttal, 2,84 százalékkal 19.950 forintra erősödött, 3,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 18 forinttal, 0,46 százalékkal 3.912 forintra csökkent, forgalmuk 11,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 0,87 százalékkal 578 forintra nőtt, forgalma 888,2 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 1005 forinttal, 2,68 százalékkal 38.455 forintra emelkedett, a részvények forgalma 806,6 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 366,3 millió forintos forgalom mellett 325 forinttal, 2,11 százalékkal 15.075 forintra esett. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.257,27 ponton zárt szerdán, ez 12,96 pontos, 1,02 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.
A Mol és a Richter húzta fel BUX-ot
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 250,62 pontos, 1,31 százalékos emelkedéssel, 19.378 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 16,6 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.