A kétmilliárd forintos keretösszegű pályázat nyertesei jórészt magyarországi állami üdülőkben, szállodákban pihenhetnek majd.Soltész Miklós bejelentette azt is, rövidesen - egymilliárd forintos kerettel - új pályázatot írnak ki; az Erzsébet-tábor elnevezésű projektre magyarországi és határon túli iskolák jelentkezhetnek. Ez azt jelenti, hogy sok tízezer iskolás nyaralhat majd várhatóan hat napig a Velencei-tó vagy a Balaton partján.MTI / Soós LajosAz államtitkár arra kérte az iskolák vezetőit, hogy már most készüljenek fel az áprilisban megjelenő pályázatra, ehhez - szavai szerint - minimális önerő szükséges. Jelezte, a mintegy ezer határon túli magyar fiatal magyarországi diákokkal együtt táborozhat majd. Az államtitkár azt hangoztatta, a pályázat sikere azt a kormányzati politikát erősíti, amely a családok és a közösségek megerősítését határozta meg célként.Soltész Miklós egy felmérést idézve arról beszélt, hogy az emberek, a családok nagy része nem, vagy csak alig kap lehetőséget nyaralásra, pihenésre, miközben a hétköznapokban óriási munkateher hárul rájuk. Arra is felhívta figyelmet, hogy a cafeteria-rendszer átalakításának köszönhetően a haszon már nem a cégeket, vállalkozásokat gazdagítja, hanem abból szociális lehetőségeket tudnak nyújtani a rászorulóknak.Horváth Endre azt közölte, csaknem 114 ezer pályázat érkezett az alapítványhoz, és a 75 ezer nyertes között 21 ezer fogyatékos, 17 ezer szociális dolgozó, mintegy 17 ezer nyugdíjas és több mint 20 ezer nagycsaládos van. Elmondta, eddig több mint 1,5 millió munkavállaló választotta az Erzsébet-utalványt a cafeteria-rendszer részeként, és mint mondta, ebben még nincs benne a közszféra. Utalt arra, hogy ennek azért van jelentősége, mert az utalvány forgalmazásából várható eredményt fordítják szociális üdültetésre.Közölte, ez azt jelenti, hogy - munkavállalónként évi 60 ezer forintos utalványkerettel számolva - 100 milliárd forint feletti forgalomra lehet számítani az idén, és az így befolyó pénzből biztosítják a szociális üdültetés forrásait.
Üdültetésre fordítja a kormány az Erzsébet-utalványokból befolyt pénzt
Hetvenötezer nagycsaládos, nyugdíjas, fogyatékos, valamint a szociális szférában dolgozó kap üdülési lehetőséget az Erzsébet-program most lezárult négy pályázatának köszönhetően - jelentette be Soltész Miklós szociális államtitkár és Horváth Endre, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kuratóriumi elnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.