Matula Árpád elmondta: a hó életmentő volt a megyében 72 ezer hektáron elvetett őszi búza számára. A magok ugyanis tavaly még egy aszályos időszak kellős közepén kerültek a földbe, helyenként inkább a porba – fogalmazott. Bár a télen lehullott csapadék javított helyzeten, a februárban beköszöntött rendkívüli hideget ennek ellenére is minden bizonnyal megsínylette volna a kenyérgabona, ha a kemény fagyok előtt nem borítja be a Dél-Alföldet a helyenként 40 centimétert is meghaladó vastagságú hótakaró.Fazekas IstvánA főfelügyelő kifejtette: a hó alatt a búza biztonságosan telelt és – jórészt behozva korábbi lemaradását – mostanára szépen kikelt. Amennyiben az időjárási körülmények a továbbiakban kedvezően alakulnak, akár jó közepes termést is adhat e növény Bács-Kiskun megyében – tájékoztatott a szakember, hozzátéve, hogy hasonló a helyzet az őszi árpával is, amelyet a múlt év végéig összesen mintegy 30 ezer hektáron vetettek el a gazdák.Lényegesen gyengébb év elé néznek a megye repcetermelői, hiszen a 2011-es szárazság miatt már az eredetileg 17 ezer hektáros vetési terveik is csak 88 százalékban teljesültek. A végül 15 ezer hektáron földbe került mag 9500 hektáron meglehetősen foghíjasan kelt. Utóbbi területből eddig 1.900 hektárnyit kényszerültek kitárcsázni a gazdák. A többi parcella sorsa egyelőre kérdéses, ám elfogadható hozam és jövedelmezőség az őszi káposztarepcétől idén kevés helyen várható – vélekedett Matula Árpád.A kertészeti főfelügyelő jelezte: a szántóföldek csapadékellátottsága jelenleg ideálisnak mondható. Az elmúlt 2 esztendő során azonban alig akadt ilyen időszak a megyében. Míg a szokásos 450-500 helyett 2010-ben területi átlagban 1100 millimétert meghaladó csapadékot regisztráltak és az emiatt kialakult belvizekkel küzdöttek ezen a vidéken, addig tavaly mindössze 380 milliméter eső és hó hullott, így az aszály okozott komoly veszteségeket.
A hó mentette meg az alföldi búzát
A kemény hideg nem tett számottevő kárt a múlt év őszén száraz földbe került kenyérgabonában, amely mostanra reményt keltő fejlettséget mutat – közölte a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal kertészeti főfelügyelője.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.