A VM főosztályvezetője emlékeztetett: a jelenleg mintegy 130 ezer hektáron folyó vetőmagtermelés szempontjából kedvező körülmény, hogy az genetikai módosítás (GMO) mentes környezetben és fajtákkal történik.Oravecz Márton, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) elnöke hozzátette: jelenleg évente a Magyarországon megtermelt vetőmag értéke mintegy 190 milliárd forint, ebből mintegy 70 milliárd forint értékű vetőmagot használnak fel az országban.A magyar vetőmagok piaca pedig egyre inkább bővül az aktív piacfeltárás eredményeként. Így várhatóan a magyar vetőmagok újra visszatérhetnek a keleti piacokra - tette hozzá az elnök.Szépe Ferenc beszélt arról is, hogy Magyarországon mintegy 100 növényfaj 1 500 fajtáját termesztik. A fémzárolás a hibrid vetőmagok esetében 100, az öntermékenyülő növények esetén viszont csak mintegy 25-30 százalék. Ez utóbbit a szakember szerint az uniós átlag 70 százalékra kellene emelni.Oravecz Márton szerint a hazai termesztésű vetőmagok aránya a kalászosok esetében mintegy 80 százalék körüli. A búzánál ez 50-85 százalékos arányú - fajtától függően - egészítette ki Heszky László akadémikus. Hozzátéve: e magyar termesztés aránya a hibridnövények esetében 5-10 százalék. De például a burgonya esetében sem több 15 százaléknál. Meghatározása szerint az a magyarnak tekinthető vetőmag, amely hazai nemesítésű és termesztésű.Darvas Béla, a Géntechnológiai Eljárásokat Véleményező Bizottság elnöke pedig arról tájékoztatott, hogy a GMO-mentességet Magyarország gyakorlatilag 2005-ben deklarálta, amikor megtiltotta a MON 810-e génmódosított kukorica termesztését. Szerinte a génmódosított növények termesztése mellett nehéz érveket találni, mert például a terméstöbbletük, a többihez viszonyítva, csekély, 0-5 százalék. Az unióban tavaly mintegy 130 GMO fajta engedélyezési eljárás volt folyamatban.Takács Géza elnök és Ruthner Szabolcs ügyvezető igazgató, a 800 tagot számláló Vetőmag Szövetség és Terméktanács tisztségviselői kiemelték: a vetőmagtermesztésben gondot jelent az öntözött területek alacsony aránya. Emellett úgy vélik: szélesebben kell meghúzni a magyar vetőmag-termesztés határait, ebbe nemcsak a magyar nemesítésű és hazai előállítású fajták tartoznak bele, hanem több esetben idesorolhatók más Magyarországon előállított termékek is.
Korlátlanul adható el a világban a magyar vetőmag
A magyar vetőmag stratégiai termék, gyakorlatilag korlátlanul adható el a világban - jelentette ki Szépe Ferenc, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) mezőgazdasági főosztályának vezetője szerdán Budapesten, a "Vessünk magyar vetőmagot!" címmel megrendezett kerekasztal-beszélgetésen.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.