Az ONS megerősítette a korábban közölt, 0,2 százalékos negyedik negyedévi visszaesést az előző negyedévhez képest, míg 0,8 százalékról 0,7 százalékra mérsékelte az október-decemberi éves növekedési ütemet. A szervezet 0,1-0,1 százalékponttal rontott a harmadik negyedévi éves és negyedéves növekedési számon (rendre 0,4, illetve 0,5 százalék).A statisztikai hivatal tájékoztatása szerint a negyedik negyedévben elsősorban az alacsonyabb feldolgozóipari és építőipari kibocsátás, illetve a mérsékeltebb üzleti beruházások miatt esett vissza a brit gazdaság. A háztartások fogyasztása ugyanakkor 0,5 százalékkal nőtt, először volt e tekintetben bővülés 2010 második negyedéve óta.Az Európai Bizottság csütörtökön közzétett előrejelzései szerint a brit GDP az első, illetve második negyedévben egyaránt 0,1 százalékkal nőhet. Az év egészében 0,6 százalékos gazdasági növekedés várható.
Kevesebb növekedésre számítanak a britek
Az előzetesen becsült 0,9 százalékos ütemnél lassabban, 0,8 százalékkal nőtt 2011-ben a brit gazdaság - közölte második becslését a brit Nemzeti Statisztikai Hivatal (ONS) pénteken.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.