Szegner Balázs, az Equilor üzletág igazgatója elmondta, hogy elsősorban a Görögországgal kapcsolatos hírekre romlott el a befektetői hangulat, és a tőzsdék elvesztették napközbeni nyereségeiket, a BUX is megelőző napi értéke körül zárt. Délután 2 óra után tűnt el a lendület a tőzsdékről, ekkor olyan hírek érkeztek, amelyek elbizonytalanították a befektetőket, csökkent az esélye egy gyors görögországi megállapodásnak. A dollár ekkortól érezhetően erősödött, a részvényárfolyamok pedig csökkentek. A csütörtöki kereskedést az amerikai piacok zárása határozza meg, szerdán délután az indexek kis mínuszban nyitottak vagy stagnáltak.Varga Zoltán, a QUESTOR elemzője emlékeztetett rá, hogy a pozitív hangulatban indult a kereskedés. A nap talán legfontosabb hazai híre volt a jegybanki bejelentés az új fedezett hitelprogram indításáról, amellyel az MNB a jelzálogpiac élénkítését és a bankok hitelnyújtási képességének javítását szeretné elérni. A hírre az OTP árfolyama megugrott, délutánra azonban csillapodott a lendület. A nemzetközi hangulat ismét bizonytalanná vált, így Varga Zoltán szerint továbbra is fennáll a negatív korrekció esélye a következő napokban. A délelőtti bejelentésre erősödéssel reagált a forint is, 288 forint alatt is volt az euró árfolyama, ám tőzsdezárásra ismét 290 forinton jegyezték. A Mol 80 forinttal, 0,42 százalékkal 19.100 forintra csökkent, 1,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 96 forinttal, 2,44 százalékkal 4.026 forintra erősödött, forgalmuk 11,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,37 százalékkal 545 forintra nőtt, forgalma 824,0 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 270 forinttal, 0,71 százalékkal 37.900 forintra esett, a részvények forgalma 502,8 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 209,8 millió forintos forgalom mellett 40 forinttal, 0,24 százalékkal 16.700 forintra gyengült.A BUMIX 1.290,12 ponton zárt szerdán, ez 1,02 pontos, 0,08 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.
Minimális emelkedéssel zárt a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 85,66 pontos, 0,45 százalékos emelkedéssel, 19.132,49 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.