A hivatal közölte: február közepétől közel 12 ezer ügyfél várhatja a történelmi bázis alapú támogatását tej-, hízottbikatartás, extenzifikációs szarvasmarha, valamint kedvezőtlen adottságú területeken nyújtandó anyajuh támogatás jogcímeken. Ez összesen mintegy 10 milliárd forint kifizetését jelenti első körben. Ezzel párhuzamosan közel 2,3 milliárd forintot utalnak még több mint 5 ezer gazdálkodónak az anyajuhtartás és anyajuh de minimis - azaz kis összegű - támogatás keretében.Az MVH emlékeztet: január közepén kapták kézhez az érintett gazdák a támogatásról szóló határozatukat, az összegeket már elkezdte utalni a hivatal. Az érintettek az idén anyajuhok után egyedenként legfeljebb 1 220 forint támogatást vehettek igénybe. Amennyiben a mezőgazdasági termelő juhtejet vagy juhtejterméket értékesített, úgy a támogatás mértéke anyajuh egyedenként legfeljebb 980 forint lehet. Az anyajuh de minimis támogatásnál pedig a gazdák 1.900 forintot kaphatnak állatonként. Ez a támogatási forma azoknak az állattartóknak nyújt segítséget, akik gazdaságukban juhhús előállítás céljából nőivarú juhokat tartanak. A támogatások finanszírozása teljes egészében nemzeti forrásból történik - ismerteti az MVH.
12 milliárdot utal a gazdáknak az MVH
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) napokban kezdi meg több mint 12 milliárd forint átutalását közel 18 ezer gazdálkodónak 2011. évi termeléshez kötött és termeléstől elválasztott top-up jogcímeken - tájékoztatott az MVH hétfőn.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.