Az export 0,5 százalékkal 149,9 milliárd dollárra, az import 15 százalékkal 122,7 milliárd dollárra esett vissza az egy évvel korábbival összehasonlítva. Az ázsiai ország külkereskedelmében eközben 27,3 milliárd dollár többlet keletkezett, ami csaknem háromszorosa az egy évvel korábbinak.Az elemzők számítottak a gyenge januári adatokra, tekintettel az ország legfontosabb, hosszabb munkaszünettel járó ünnepére, a holdújévre. Az import visszaesése azonban jóval felülmúlta a szakértői várakozásokat. APKína export növekedési üteme hosszabb ideje lassul az európai adóssággondok, illetve a magasa amerikai munkanélküliség miatt csökkenő kereslet miatt. Az export 2008 óta először csökkent idén januárban éves összevetésben.Az import egyrészt azért zsugorodik egy ideje, mert Peking a hitelek drágításával akarja mérsékelni a túlságosan felpörgött gazdasági növekedést. Komoly szerepet játszik, másrészt, az is, hogy az exportra termelő cégek kevesebb nyersanyagot és alkatrészt vásárolnak külföldről, mert csökkennek az exportrendelések.Kína gazdasági növekedése a tavalyi utolsó negyedévben két és féléves mélypontra, 8,9 százalékra lassult a 2010. évi 10,3 százalékról. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) előrejelzése szerint idén 8,2 százalékkal nő a kínai GDP.
Visszaesett a kínai külkereskedelem
A kínai külkereskedelem a 2008-as válság óta januárban csökkent a legnagyobb mértékben, ami újabb jele annak, hogy lanyhul a globális kereslet és lassul a kínai gazdaság növekedése.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.