A brit központi bank - az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaság jegybankja - 2009 márciusa óta tartja fél százalékon irányadó kamatát, de már ezt megelőzően, a 2009 januári fél százalékpontos csökkentéssel kialakult 1,50 százalékos akkori kamatszint is történelmi mélypont volt. Az 1694-ben alapított Bank of England alapkamata korábban ugyanis soha nem süllyedt 2 százalék alá.A jegybank a csütörtöki monetáris tanácsi ülésen a gazdaságélénkítő célú likviditásinjekció, vagyis a mennyiségi enyhítés eddigi összegét 50 milliárd fonttal növelte.A BoE az akkori mély recesszióra válaszul 2009 márciusában egészítette ki ezzel a likviditásbővítő pénzügypolitikai eljárással a rendkívül enyhe kamatpolitikát. Az erre szánt, eredetileg 75 milliárd fontos keretet a bank már négyszer emelte, előbb 175 milliárd fontra, majd 200 milliárd fontra, a tavaly októberi monetáris tanácsi ülésen 275 milliárd fontra, most pedig 325 milliárd fontra.
Maradt a fél százalékos brit alapkamat
Változatlan szinten, a csaknem három éve érvényes 0,5 százalékos történelmi mélyponton tartotta alapkamatát csütörtöki ülésén a Bank of England (BoE) monetáris tanácsa, ugyanakkor megemelte a mennyiségi enyhítésre szánt keretet.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.