A gyermekgondozási díj maximuma a mindenkori legkisebb bérhez igazodik: legfeljebb a minimálbér kétszeresének a 70 százaléka lehet. Mivel a minimálbér a tavalyi bruttó 78 ezer forintról idén január 1-től 93 ezer forintra emelkedett, jelentősen nő az igényelhető gyed felső határa is. A múlt évben legfeljebb bruttó 109 200 forint gyedet kaphattak a kisgyermekesek, az idén viszont - a minimálbér emelése miatt - 130 200 forintra nőtt a maximum összeg - számol a Pénzcentrum.
A havi 21 ezer forintos bruttó növekményből azonban mindössze 8 ezret tehetnek zsebre a gyeden lévők. Az adójóváírás eltörlése miatt ugyanis kétszer annyi személyi jövedelemadót vonnak le az ellátásból, mint amennyit tavaly. Emellett továbbra is 10 százalékos nyugdíjjárulék terheli a gyedet. A múlt évben kerekítve 88 190 forint maradt a bruttó 109 200 forintos maximum gyedből, idén pedig 96 350 forintot kaphatnak meg az igénylő szülők a 130 200 forintból.
A Pénzcentrum szerint csak a legalább havi bruttó 180 ezret keresők jutnak csak magasabb gyedhez, mint tavaly, míg a kisebb bruttó jövedelműek idén kevesebb gyedet kapnak.
A szegények kisebb gyedet kapnak, mint tavaly
Több ezer forinttal csökken az alacsonyabb jövedelműek számára folyósított gyermekgondozási díj (gyed) összege az adójóváírás eltörlése miatt - írja a penzcentrum.hu. A jól kereső szülők ellátása viszont több ezer forinttal nő a minimálbér idei jelentős emelése révén.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.