Törvény rendelkezik arról, hogy 2015 végéig a védett és védelemre tervezett természeti területeket állami tulajdonba kell venni - emlékeztetett a szaktárca vezetője. A kormányzat eltökélt abban, hogy védje és gyarapítsa az állami termőföld vagyont, és megakadályozza a vélhetően jogellenes külföldi földhasználatot, tulajdonszerzést - hangoztatta a miniszter aki csütörtökön az Őrségi Nemzeti Parkban a Magyar Tarka Információs Nap elnevezésű szakmai rendezvényen vett részt.Magyarország páratlanul gazdag természeti kincsekben, melyek megóvásában, a velük való fenntartható gazdálkodásban kiemelt szerepe van a nemzeti parkoknak - hangoztatta Fazekas Sándor. "Éppen ezért a következő hónapokban végiglátogatom valamennyi nemzeti parkunkat, hogy népszerűsítsem őket, felhívjam a figyelmet különleges szerepükre" - mondta.Ennek az országos körútnak az első állomása az őriszentpéteri, amely szerencsés módon egybe esett azzal, hogy eleget tudott tenni a Magyartarka Tenyésztők Egyesületének meghívásának is - tette hozzá.Az Őrségi Nemzeti Parkban jelenleg több mint 300 magyar tarka fajtájú szarvasmarhát tartanak, amelyekkel 250 hektáros területen legeltetnek, ezzel a hagyományos módszerrel tartva karban a réteket. A nemzeti park egy programjaként őrségi gazdákhoz helyeznek ki államilag támogatva magyar tarka szarvasmarhát, hogy ezzel is segítsék természetvédelmi szempontból is fontos legeltető állattartás ismételt elterjedését.Fazekas Sándor a szakmai rendezvényen előadásában rámutatott: Magyarország szarvasmarha állománya az elmúlt években folyamatosan csökkent, egy 2011 június elsejei felmérés szerint már csak 687 ezer szarvasmarhát, ezen belül 321 ezer tehenet tartottak az országban. Szavai szerint az állomány nagysága az elmúlt 10 évben 15 százalékkal csökkent, a tehenek száma pedig mindössze négyötöde a 10 évvel ezelőtti állománynak. A magyar tarka adja a hazai állomány felét, és mind hústermelésben, mind tejtermelésben felveszi a versenyt a külföldi fajtákkal.A tenyésztők egyesületének szakmai munkáját dicséri, hogy a tejtermelés az elmúlt 5 év alatt közel 800 litert emelkedett - jegyezte meg. A miniszter beszédében többször is hangsúlyozta, a helyi termékek népszerűsítésének és piacra juttatásának fontosságát. Ilyen helyi kézműves termékek az Őrségben a fazekasok termékei. Ennek jegyében Fazekas Sándor adta át csütörtökön az Őrségi Nemzeti Park által meghirdetett pályázat díját, melynek alapján 21 pályázó közül hatan ajánlhatják ezután portékájukat a nemzeti park emblémáját feltüntetve, kifejezetten őrségi nemzeti parki helyi termékként.
Termőföldeket vásárolhat fel az Őrségi Nemzeti Park
A kormány 450 millió forintot csoportosított át az Őrségi Nemzeti Parkhoz, annak érdekében, hogy felvásároljon mintegy 500 hektárnyi, feltehetően "zsebszerződéssel" érintett természetvédelmi oltalom alatt álló termőföldet - jelentette ki csütörtökön Őriszentpéteren Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.