A Dow Jones üzleti hírügynökség által megkérdezett 45 elemző közül 42 arra számít, hogy a kormányzótanács nem változtat, a rekordalacsony 1,00 százalékos szinten tartja kamatlábát. Az új EKB-elnök Mario Draghi november eleji kinevezése óta jelentősen enyhített monetáris politikáján a frankfurti székhelyű szervezet. A legutóbbi két kamatdöntő ülésen, novemberben és decemberben is egyaránt 25 bázisponttal mérsékelte az euróövezeti kamatszintet a kormányzótanács. Ezen felül, a decemberi kamatdöntő ülést követő sajtótájékoztatón Mario Draghi hároméves likviditási tendert hirdetett meg, amelynek eredményeként csaknem 500 milliárd eurónyi többletlikviditáshoz jutott decemberben az euróövezeti bankrendszer.Elemzők szerint az EKB elsősorban az euró gyengülése, a bőséges likviditási lépések, illetve a továbbra is magas infláció miatt várhat az újabb kamatcsökkentéssel.Az euróövezeti infláció - az Eurostat, Európai Unió statisztikai hivatalának múlt heti gyorsbecslése szerint - csökkent decemberben, a novemberi éves 3,0 százalék után 2,8 százalék volt. Az EKB "2 százalék körüli, ám azt meg nem haladó" inflációs célt követ.A kamatdöntést 13:45-kor jelenti be a szervezet. Mario Darghi elnök 14:30-tól tart sajtótájékoztatót.
Ma dönt a kamatról az EKB
Kamatdöntő ülést tart csütörtökön az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa; elemzők arra számítanak, hogy a testület nem változtat az 1,00 százalékos irányadó euróövezeti kamatszinten.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.