A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,69 százalékos napi csökkenéssel 1.020,12 ponton zárt, 1,87 százalékkal az év végi értéke fölött. A múlt évben 10,72 százalékkal gyengült.A befektetők nyugtalanok az e heti spanyol és olasz kormánykötvény-kiadások előtt, és felfigyeltek arra is, hogy késik és bizonytalanná vált a Görögországnak tervezett második mentőprogram. A kereskedelmi bankok Európai Központi Bankban (EKB) elhelyezett egynapos betéteinek összege negyedik napja döntött rekordot, jeléül annak, hogy folytatódik a bizalmatlanság és a hitelszűke az euróövezetben.A német statisztikai szolgálat nem hivatalos tájékoztatása szerint a tavalyi utolsó negyedévben 0,25 százalék körül csökkent a német GDP az előző negyedévhez képest: ez is fékezte a tőzsdék teljesítményét szerdán.A nagyobb visszaesést segített viszont elkerülni egy másik német közlés, Angela Merkel kancellár nyilatkozata arról, hogy Németország szükség esetén kész az eddig elképzeltnél több készpénzzel feltölteni az idén nyáron indítani tervezett új pénzügyi mentőalapot, az Európai Stabilitási Programot (ESM).AP / Michael ProbstA londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 25,88 pontos, 0,45 százalékos romlással 5670,82 ponton zárt, 1,77 százalékkal magasabban, mint az óév végén. A tavalyi évet, 2011-et 5,55 százalékkal alacsonyabban végezte, mint az előzőt.A frankfurti DAX-30 10,64 pontos, 0,17 százalékos mínusszal 6152,34 ponton végzett, 4,31 százalékkal az év végi értéke fölött. Tavaly 14,69 százalékot vesztett. Párizsban a CAC-40 5,96 ponttal, 0,19 százalékkal 3204,83 pontra apadt, ez 1,42 százalékkal jobb az év véginél. Tavaly 16,95 százalékkal romlott. Varsóban a a G20 0,33 százalékkal 2131,00 pontra fogyatkozott.A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,35 százalékkal, az S&P-500-as 0,21 százalékkal volt a keddi záróértéke alatt, de a Nasdaq piac összetett mutatója 0,12 százalékkal meghaladta azt.Az euró visszasüllyedt 1,27 dollár alá - napközben ismét 16 havi mélypontnál járt, mint hétfőn -, este 0,70 százalékkal kevesebbet ért a dollárhoz képest, mint kedd este. A svájci frankhoz képest a közös valuta 1,21 frank fölött maradt, 0,07 százalékos napi veszteséggel.Az északi-tengeri Brent könnyűolajfajta este hordónként (159 liter) 112,81 dollár volt, 47 centes napi árvesztéssel. A gázolaj ára tonnánként 4,75 dollárral 969,25 dollárra csökkent az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. Az arany unciánként (31,1 gramm) 3,70 dollárral 1641,00 dollárra drágult azonnali szállításra Londonban.
Lejtőn a nyugati tőzsdeindexek
A nyugat-európai értéktőzsdék szerdán ismét lefelé haladtak a keddi, átmenetinek bizonyult pozitív kiigazítás után.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.