A 120 ezer végtörlesztő által törlesztett hitelek értéke 725 milliárd forint körül alakulhat, ez mintegy 175 milliárd forint veszteséget okozhat a folyósítóknak - írták.A lap által megkérdezett 9 jelentős bank összesen 3760, különböző időpontokban regisztrált árfolyam-rögzítési kérelemről számolt be. Ez a csaknem 950 ezer érintettnek kevesebb mint 4 ezreléke. A lap szerint a bankok a végtörlesztéssel ellentétben az árfolyamrögzítéssel kapcsolatban lanyhuló érdeklődésről számoltak be, ezért az azt kérők száma várhatóan 9 ezer fő alatt marad, s az érintettek egy százalékát sem teszi majd ki.
VG: 120 ezren végtörleszthetnek év végéig
November végéig csaknem 60 ezer magánszemély törlesztette kedvezményes árfolyamon devizaalapú jelzáloghitelét, az év végéig pedig akár 120 ezer főre is nőhet a végtörlesztők száma - írta csütörtöki számában a Világgazdaság banki nyilatkozatokra hivatkozva csütörtökön.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.