Közép-európai idő szerint 20 óra körül a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,94 százalék emelkedéssel 12.132,26 ponton állt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 1,42 százalékkal 2.664,31 pontra erősödött, míg az S&P 500-as mutató 1,39 százalékkal 1.261,55 pontra nőtt. A szakértők szerint a most kezdődött hét talán a legfontosabb lesz az idén a Wall Street szempontjából, miután felerősödtek azok a várakozások, hogy az európai vezetők megoldást találnak a térség adósságválságára a pénteki csúcstalálkozón. Megfigyelők emlékeztetek arra, hogy az euróövezeti adósságválság volt a legnagyobb bizonytalansági tényező idén eddig. Az a remény, hogy Európa megtalálja a gyógyírt, az S&P indexe a múlt héten közel három éven belül a legnagyobb heti emelkedést érte el, a mutató 7,4 százalékkal erősödött.Az ING egyik New York-i szakértője azt mondta, hogy a maga részéről derűlátó, de arra figyelmeztetett, hogy ha nem sikerül áttörést elérni a pénteki csúcson, összeomolhat az európai kötvénypiac, a részvényárak zuhanni fognak. Hétfőn este az S&P pénzügyi indexe 2,8 százalékos pluszban állt, egyebek között a Morgan Stanley árfolyama 6,6 százalékkal nőtt. Hétfőn a francia elnök és a német kancellár Párizsban tárgyalt, ami után bejelentették, hogy a két ország által kidolgozott javaslatot szerdán eljuttatják az EU illetékeseinek a pénteki csúcs előtt. A javaslatok között szerepel az uniós alapszerződés módosítása EU-beli "költségvetési unió" megteremtése céljából, amit mind a 27 tagországnak alá kell írnia. A befektetők arra számítanak, hogy ez megteremti a lehetőséget arra, hogy az Európai Központi Bank (EKB) jelentős mennyiségben vásárolhasson fel kormánykötvényeket. A Cantor Fitzgerald amerikai piacokkal foglalkozó egyik elemzője szerint, ha az unió elfogadja a szükséges lépéseket, valóságos év végi rally lehet a részvénypiacokon.Tőzsdezárás előtt két órával a New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára 10 cent csökkenéssel 100,86 dolláron állt. Közép-európai idő szerint röviddel 20 óra előtt New Yorkban az euró 0,12 százalékkal 1,3407 dollárra gyengült. A dollár 0,29 százalékkal 77,80 jenre csökkent. A decemberi jegyzésű aranyár 25,7 dollár csökkenéssel 1.725,6 dolláron állt unciánként.
Minimális pluszban a New York-i tőzsde
Egy százalék körüli pluszban álltak a New York-i értéktőzsdék vezető mutatói a hétfői kereskedés leállítása előtt mintegy két órával.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.