Közleményük szerint a dotáció az állatok jelölésére vonatkozó uniós kötelezettség teljesítését segíti, az alkalmazott elektronikus jelölőeszköz beszerzésének költségeihez utólag ad segítséget. A támogatás keretösszege 800 millió forint. A szubvenció felső határa a támogatási időszak alatt állattartónként 10 ezer eurónak - ami jelenleg több mint 3 millió forint - megfelelő összeg évente, az állatlétszámtól függetlenül.Túry GergelyA támogatás kizárólag a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal által engedélyezett elektronikus jelölőeszközök beszerzéséhez igényelhető. A támogatás csak azokat a juh- és kecsketartókat illeti meg, akik szerepelnek a Tenyészet Információs Rendszerben, és eleget tesznek az idevonatkozó rendelet előírásainak, továbbá legalább 10 állattal rendelkeznek.A támogatási kérelem november 30-ig postázható a Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) által rendszeresített és a honlapján közzétett formanyomtatványon, az MVH székhely vagy lakóhely szerint illetékes megyei kirendeltségéhez. A határidő jogvesztő - emlékeztet a Magyar Agrárkamara.
Szerdáig kérhetnek támogatást a juh- és kecsketartók
November végén jár le annak a támogatási kérelemnek a határideje, melyet a juh- és kecsketartók adhatnak be elektronikus jelölőeszköz beszerzéséhez - közölte tájékoztatójában a Magyar Agrárkamara.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.