Hozzáteszik, hogy a friss GDP-adatok alapján felülvizsgált szám nem mutat ugyan recessziót a harmadik negyedévre, de a szeptember-novemberi időszakra igen. A GYIA revíziója azért eredményezett jelentős változást a korábban becsült értékhez képest, mert a tényadatok jelentősen változtak a mezőgazdaság vártnál is kiemelkedőbb teljesítménye miatt. A lap ismertetése szerint a GYIA összetevőinek fele novemberben növekedést jelzett, négy viszont csökkenést, és ezek súlya nagyobb. A csökkenő reálkamat, a növekvő pénzkínálat, illetve a hosszú és rövid állampapírhozamok különbségének szűkülése javította a mutatót, ahogyan a tőzsdeindex alakulása is, valamint az, hogy jelentősen csökkent a munkakeresés átlagos időtartama. Rontott viszont az összképen a német üzleti hangulat romlása, és a legfontosabb összetevő, az ipari termelés és az ipar belföldi értékesítésének alakulása. Szűkült emellett a fogyasztási hitelek inflációval korrigált állománya, a reálkeresetek pedig stagnáltak - írta a Világgazdaság. A GYIA egy nemzetközi módszereken alapuló mutató, amelyet a GDP-t jól előre jelző részindikátorokból hoztak létre. Az index mindig az adott hónap reálgazdasági teljesítményét jellemzi.
Világgazdaság: Csökkent a GYIA
Enyhe romlást mutat novemberre a Világgazdaság mutatója, a gyorsulási irányadó (GYIA), a reálgazdaság teljesítményét mérő, 10 összetevőből álló index 0,13 százalékkal esett vissza az előző hónaphoz képest - írta a gazdasági napilap csütörtökön.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.