"Félretettük a terméketlen konfliktusokat. A politikai erők együttműködnek, hogy kivezessék az országot a válságból, és az ellentéteik dacára kormányt alakítanak" - hangsúlyozta Jeórjiosz Papandreu."Megtesszük a szükséges lépéseket azon döntések végrehajtására, amelyek biztonságot ajánlanak országunknak ezekben a különösen nehéz időkben" - mondta az Európai Unió válságtervére utalva. Kijelentette, hogy minden lehetséges erőfeszítéssel azon lesznek, hogy Görögország az euróövezet tagja maradhasson.APPapandreu nem árulta el, hogy ki kerül a kormány élére, de a jelenleg még kormányzó szocialista párt és az ellenzéki Új Demokrácia vezető köreiben is állítólag az a vélemény fogalmazódott meg, hogy Filiposz Pecalnikosz parlamenti elnök legyen az egységkormány feje. Korábban sokan Lukasz Papademoszt, az Európai Központi Bank egykori alelnökét látták a legesélyesebb jelöltnek.A beszéde után Papandreut azzal fogadta Karolosz Papuliasz államfő, hogy "nagy megkönnyebbülés" a megállapodás megszületése. Az új kormányfőt kettejüknek a pártvezetőkkel lebonyolított megbeszélése nyomán nevezik meg, de erre szerdán már nem kerül sor az elnöki hivatal esti közlése szerint. Az egyik, szélsőjobboldali párt, a LAOSZ vezetője azzal távozott felháborodottan idő előtt a tanácskozásról, hogy ott "taktikázás folyik". Az ülést csütörtök reggel folytatják.Ki lesz az új kormányfő?Korábban pártforrások elmondták, hogy a szocialista és konzervatív vezető személyiségek megállapodtak a parlament elnökének személyében, ám nem sokkal később már arról érkeztek jelentések, hogy mindkét pártban komoly ellenállás alakult ki Filiposz Pecalnikosz elfogadásával szemben, s az egységkormány élén nem a veterán szocialista politikust akarják látni. "Mindkét nagy pártban vannak képviselők, akik egy közös levelet írnak alá Pecalnikosz ellen" - mondta a kormány egy neve elhallgatását kérő tagja. Pártforrások szerint több képviselő is Papandreu bábjaként tekint a parlament elnökére, és támadják, amiért támogatta a kormányfő elvetélt tervét, hogy népszavazást tartsanak a válságcsomagról.Néhány képviselő azon véleményének adott hangot, hogy termékenyebb volna visszatérni egy korábbi, ám időközben elvetett javaslathoz, hogy az Európai Központi Bank egykori alelnökét, Lukasz Papademoszt kérjék fel a kormány vezetésére a februári előrehozott parlamenti választásokig. "Az egyetlen megoldás Papademosz. Ha holnap reggelig elfogadja, akkor képesek leszünk egy erős kormány alakítására, amely kivezeti az országot a válságból" - nyilatkozta Szpirosz Vugiasz szocialista képviselő.Karolosz Papuliasz államfő irodájának közlése szerint csütörtök reggel összeülnek a pártvezetők, de megfigyelők kételyüknek adtak hangot: a gyorsan változó körülmények ugyanis a találkozó elhalasztásához vezethetnek, de még az is megtörténhet, hogy teljesen lefújják.
Papandreu már biztos lemond, de titkolózik
A görög kormányfő a nemzethez intézett szerda esti beszédében hivatalosan is megerősítette a lemondását, és azt ígérte, hogy megalakul az új, koalíciós kormány, de nem jelentette be, hogy ki lesz az utódja.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.