A Booz and Company nemzetközi tanácsadó cég hétfőn ismertette azt a felmérést, amelyet ezer vállalatvezető megkérdezése alapján készített el, és amelyből kiderül, hogy tavaly átlagosan 9,3 százalékkal nőttek a k+f-re fordított összegek, világszerte 550 ezer milliárd dollárra a 2009-ben tíz év óta először tapasztalt visszaesés után. A 2010-es k+f meghaladta a válság előtti szintet, az 521 ezer milliárd dollárt is.Az átlag azonban nagy eltéréseket takar: Kínában és Indiában meghaladta a 38 százalékot a növekedés, Észak-Amerikában a 10 százalékot. Európában és Japánban viszont jóval átlag alatti volt a bővülés, 5,8 illetve 1,8 százalék.A tanácsadó cég által összeállított sorrend szerint a k+f-re legtöbbet költő húsz globális cég közül nyolc volt európai, nyolc észak-amerikai és négy ázsiai. A listát a svájci Roche gyógyszergyár vezeti - a második az amerikai Pfizer -, és a harmadik helyen is európai gyógyszergyár, a Novartis áll. A Microsoft a 2009. évi második helyről a negyedikre csúszott vissza, az amerikai Merck gyógyszergyár a tizennegyedikről az ötödikre lépett elő.APAz összeállítás szerint a k+f kiadások kétharmada jut információtechnológiára és elektronikára, illetve gyógyszer- és autóipari kutatásra.
A Roche gyógyszergyár költötte a legtöbbet kutatásra 2010-ben
A vállalatok tavaly, a válságos 2009-es esztendőt követően már ismét többet költöttek kutatásra-fejlesztésre.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.