A jelenleg is korabeli turbináival áramot termelő létesítmény megújítását, fejlesztését Hans-Günter Hogg, az ÉMÁSZ-ELMŰ társaságcsoport igazgatósági tagja egyebek mellett a cég környezetbarát politikájával indokolta.Elmondta: a cégcsoport első alkalommal fordít ilyen beruházásra pénzt, indoka szerint fontosnak tartják a természeti erőforrások kihasználását, a kivitelezést uniós és hazai pénzek fedezik. Bercsi Gábor, az erőművet üzemeltető ÉMÁSZ-leányvállalat Sinergy Kft. ügyvezetője azt mondta: a beruházásnak köszönhetően a létesítmény kapacitása megduplázódik, 940 kilowattra növekszik. A megújult erőmű 2013-tól termel áramot.A felsődobszai erőművet 1906-ban kezdte építeni Bárczay Gábor, a térség földbirtokosa, főleg a közeli malom kiszolgálására, ám a létesítmény által termelt villamos energiából 1912-ben már a nem messze lévő Miskolcra is jutott.A Hernád vízi energiájára alapozott erőmű ezidáig 200 gigawattóra energiát termelt. Az erőmű kapacitása jelenleg mintegy ezer háztartás energiaigényét fedezi. A létesítmény korszerűsítése során a mostani, műemlék jellegű erőmű a tervek szerint megmarad jelenlegi állapotában, ám korszerű turbinákkal, gépészeti egységekkel szerelik fel.
Százéves vízierőművet újítanak fel Borsodban
Vízierőmű modernizálásába fektet pénzt a német többségű Émász-Elmű csoport, amely a társaság a tulajdonában lévő, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Felsődobsza határában található, a Hernád folyó energiájára alapozott, száz évvel ezelőtt épített létesítményt korszerűsíti, mintegy 800 millió forintból.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.