Varga Zoltán, a QUAESTOR Zrt. elemzője kiemelte: a délelőtt napvilágot látott gyenge kínai és német makrogazdasági adatok erős eladói nyomást eredményeztek a tőzsdéken, ez alól a hazai piac sem tudta teljesen kivonni magát, de a körülményekhez képest nagyon jól szerepelt a BUX. A nemzetközi befektetői hangulatra leginkább érzékeny OTP jelentős csökkenéssel fejezte be a pénteki kereskedést, azonban a Mol és a Richter emelkedni tudott. Mivel pénteken volt a harmadik negyedév utolsó kereskedési napja, a záróárfolyamok az esetleges "kozmetikázások" miatt torzíthatnak - mutatott rá.Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház Zrt. határidős üzletkötője szerint nem volt érezhető, hogy a negyedéves zárás hatást gyakorolna az árakra. Az üzletkötő elmondta: főleg az eladók uralták a parkettet. A délelőtti bizonytalankodásból délutánra elég "csapkodás" lett, főleg az OTP esetében, amely 5 százalékos mínuszban is volt. Az OTP a nap végén a napi minimumoktól távol zárt, de még így is 2,5 százalékkal lejjebb, mint csütörtökön. Ehhez képest a Mol viszonylag stabilan tartotta magát, esetében mutatkoznak jelek egy óvatos élénkülésre. Vegyes piaci körkép, az OTP árfolyamának esése jellemezte a napot, s külföldi piaci gyengülés is megfigyelhető - összegezte -, a forint gyengülése pedig kicsit erőteljesebb volt.A Mol 200 forinttal, 1,36 százalékkal 14.900 forintra erősödött, 2,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 82 forinttal, 2,46 százalékkal 3.248 forintra csökkent, forgalmuk 9,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,21 százalékkal 489 forintra esett, forgalma 1,4 milliárd forint volt. A Richter árfolyama 425 forinttal, 1,44 százalékkal 29.950 forintra nőtt, a forgalma 1,6 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 142,7 millió forintos forgalom mellett 50 forinttal, 0,34 százalékkal 14.750 forintra gyengült.A BUMIX 1.351,61 ponton zárt pénteken, ez 7,89 pontos, 0,58 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Enyhe mínuszban zárt a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 31,09 pontos, 0,20 százalékos csökkenéssel, 15.775,10 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 15,5 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.