"Ha egy közalkalmazottnak, vagy nyugdíjasnak áldozatot kell hoznia, akkor miért ne kellene azoknak is, aki a legjobban keresnek" - mondta Jose Blanco. A miniszterelnök-helyettes nem közölte, hogy a kormány mikor dönt a vagyonadóról, lapértesülések szerint erre már a pénteki kormányülésen sor kerülhet.Jose BlancoAPSpanyolországban 2007-ben vezettek be vagyonadót, akkor ebből az államnak 2,1 milliárd euró bevétele származott, de a rákövetkező évben belpolitikai viták nyomán eltörölték, éppen akkor, amikor a válság elérte az országot. A kormányszóvivő szerint az újabb vagyonadó évi 1,2 milliárd eurót hozna az államkasszába.Spanyolország mellett Ausztria, Olaszország és Franciaország is tervez vagyonadót.
Vagyonadót akar bevezetni Spanyolország
A spanyol kormány is tervezi vagyonadó bevezetését, a miniszterelnök-helyettes egy rádióinterjúban elmondta: az adó nagyjából 90 ezer embert érintene a 46 milliós országban.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.