A Nemzetközi Valutaalap munkatársai szerint az IMF mintegy 390 milliárd dollárnyi kölcsönt nyújthat anélkül, hogy mérlege veszteségessé válását kockáztatná.
A szeptember 7-én született belső dokumentum a nemzetközi pénzügyek alakulásának különböző változatait veszi számba, s úgy számol, hogy a legrosszabb esetben mintegy 840 milliárd dollár kölcsönt is igényelhetnek az IMF-től. Júniusban a valutaalap munkatársai a legrosszabb esetre még csak 640 milliárd dolláros kölcsönigénnyel számoltak.
A belső dokumentum szükségesnek mondja, hogy újabb hat hónapra, 2011. október 1-jétől a jövő év márciusának végéig helyezzék készenlétbe az IMF válságalapját, amelyet tavaly a tízszeresére növeltek, miután a világ tizenkilenc legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő G-20 csoport azt kérte, hogy a globális pénzügyi válság miatt háromszorozzák meg az IMF hitelforrásait.
Kevés lehet a Nemzetközi Valutaalap pénze
Kevésnek bizonyulhat a Nemzetközi Valutaalap (IMF) pénze, ha a globális pénzügyi helyzet romlása miatt több ország fordul a szervezethez kölcsönért - áll az IMF-nek egy Reuters által megszerzett belső dokumentumában.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.