Nem hivatalos értesülések szerint az egyezségben egyebek között a magánbefektetők közreműködésének módozatairól, valamint a görög államadósság átütemezésének elutasításáról esik szó. Az egyik vezető londoni piaci adatszolgáltató csoport, a CMA DataVision szakelemzőinek kimutatása szerint a görög szuverén kötvények nem teljesítővé válásának kockázatára köthető határidős biztosítási csereügyletek (credit default swaps, CDS) középárfolyama a csütörtöki londoni kereskedés végére 2090 bázispont alá süllyedt az előző napi, 2300 bázispont feletti záróról. A görög CDS-díjszabás a hét elején 2500 bázispont feletti rekordon is járt a londoni piacon.A csütörtökre kialakult görög CDS-árazás azt jelenti, hogy tízmillió euró görög államadósságra jelenleg évente kevesebb mint 2,1 millió euróba kerülnek középárfolyamon a törlesztéskockázati biztosítási kontraktusok a hét elején mért, 2,5 millió euró feletti díj helyett. A CMA számítási modellje szerint azonban a jelenlegi görög CDS-árszint is még arra vall, hogy a londoni adósságpiac több mint 80 százalékos halmozott valószínűséggel árazza Görögország mint államadós törlesztésképtelenné válását ötéves távlatban.APCsütörtökön Portugália és Írország CDS-középárfolyamai ezer bázispont alá süllyedtek a hét elején mért 1160-1180 bázispont közötti sávokból. Magyarország államadósság-törlesztési kockázatának biztosítási tranzakciói is olcsóbbak lettek: csütörtökön valamivel 300 bázispont felett mozogtak a késői londoni kereskedésben a 310 bázispontos előző záró után. Így egységnyi, tízmillió euró magyar szuverén adósságra jelenleg 300 ezer euró körüli éves középárfolyamon kínálnak határidős törlesztésbiztosítási tranzakciókat a londoni piacon.A CDS-tranzakciók árazásai jelzik, hogy a piac mennyire ítéli kockázatosnak azt az állami vagy vállalati adóst, amelynek kötelezettségeire az adott törlesztésbiztosítási kontraktusok vonatkoznak. Minél magasabb az aktuális CDS-díjszabás, a piaci szereplők annál nagyobbnak tekintik az érintett szuverén vagy cégadós törlesztésképtelenné válásának halmozott távlati rizikóját.A nemzetközi hitelminősítők jelenleg három euróövezeti tagországra - Görögországra, Írországra és Portugáliára - tartanak érvényben befektetési szint alatti, vagyis spekulatív - piaci zsargonban "bóvlinak" nevezett - államadós-kockázati besorolásokat. A CMA DataVision minap ismertetett új, második negyedéves összesítésében a világ öt, befektetői szempontból legkockázatosabb adós országa között szerepelt Görögország, Írország és Portugália. E három valutauniós ország a CMA listája alapján kockázatosabb adós volt az idei második negyedévben, mint Pakisztán, Argentína, Ukrajna, Libanon vagy Vietnam.
Görög megállapodás: csökkent az államcsődök kockázata is
Meredeken csökkent a gyenge pénzügyi helyzetű valutauniós tagállamok államadósság-törlesztési kockázatbiztosítási tranzakcióinak árazása a csütörtöki londoni kereskedésben arra a hírre, hogy Németország és Franciaország a csütörtöki euróövezeti válságcsúcs előtt megállapodásra jutott Görögország megsegítésének terveiről.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.