A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 76,17 pontos, 0,36 százalékos emelkedéssel, 21.353,60 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 16,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest. A régió egésze alulteljesített, a BUX kis plusszal zárt, de a cseh és a lengyel tőzsde mínuszban fejezte be, miközben Nyugat-Európa 1-1,5 százalékkal tudott emelkedni - mondta Varjú Péter. Az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője arra is felhívta a figyelmet, hogy a múlt péntek óta a régió kevésbé vonzza a befektetőket, ezért a hétfői esés jóval nagyobb volt, mint Nyugat-Európában, és a mai kereskedés is kevés pozitívumot mutatott.Hasonló véleményt fogalmazott meg Varga Zoltán, a Quaestor elemzője. A pozitív korrekció jegyében telt a keddi kereskedés a tőzsdéken, a fejlett piaci indexek átlagosan 1 százalékot emelkedtek a hétfői zuhanás után. A hazai index kissé alulteljesített, a vezető részvények nem tudtak érdemi emelkedést felmutatni. Az elemző hozzátette azt is, hogy az elmúlt napok gyengülése után végre korrigált a forint az euróval szemben, és még örömtelibb, hogy a svájci frank is jelentősen gyengült a közös európai fizetőeszközzel szemben, így a frank-forint viszonylatban duplán érvényesült a hatás. Varga Zoltán szerint a keddi mozgás ellenére a következő napokban is bizonytalan, ideges mozgásokra számíthatunk a pénzpiacokon. A részvények közül a Mol 140 forinttal, 0,69 százalékkal 20.355 forintra erősödött, 2,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 20 forinttal, 0,38 százalékkal 5.251 forintra nőtt, forgalmuk 11,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,75 százalékkal 538 forintra emelkedett, forgalma 1,5 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 85 forinttal, 0,23 százalékkal 36.915 forintra csökkent, a részvények forgalma 553,8 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 136,0 millió forintos forgalom mellett 45 forinttal, 0,24 százalékkal 18.550 forintra esett. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.759,74 ponton zárt kedden, ez 1,88 pontos, 0,11 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Végre emelkedni kezdett a BUX
Kis plusszal zárt a BUX, bár a régió egésze alulteljesített a keddi napon. A részvények a Richter kivételével mind emelkedtek a Budapesti Értéktőzsdén, a forint a hosszas gyengélkedés után végre emelkedett.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.