A portál szerint a horvát sajtóban gyakran felbukkanó nyilatkozatok ellenére a horvát kormányzati tárgyalócsoport számára a Mol és a zágrábi kormány közötti részvényesi szerződés "egyetlen szegmensében" sem vitatott, s nem kerül terítékre a magyar tárgyalócsoporttal folytatandó tárgyalásokon. Horvátország az INA belső irányításai szabályzatain szeretne módosítani, mint például az ügyvezető igazgatóság működési rendjére vonatkozó - 2010 szeptemberében hozott - szabályzatot, az INA 2009-ben kelt alapszabályát, valamint a döntéshozatali hatásköri listát."A horvát tárgyalócsoport nem kérdőjelezi meg a részvényesi szerződés jogszerűségét és erről nem fog tárgyalni. A horvát fél álláspontja szerint az INA belső szabályzatai módosításának lehetőségét kell megvizsgálni, amelyek az adminisztratív (vállalatvezetési) és tanácsadói testületek tevékenységét szabályozzák a társaságnál" - mondta Stern a portálnak.A Business.hr megjegyezte, az alapszabály és az ügyvezető igazgatóság tevékenységére vonatkozó szabályzat mellett a horvát fél vitatja a döntéshozatali hatásköri listát, azt a belső dokumentumot, amely az ügyvezetőknek túl nagy hatalmat ad és ahelyett, hogy az igazgatóság tanácsadó és segítő szerve lenne, a cég operatív irányítási jogával ruházza fel. Stern megerősítette, a horvát fél minden erejével arra törekszik, hogy ezeket az okmányokat módosítsák.A két - a magyar és a horvát - tárgyalócsoport első ülésének időpontját még nem tűzték ki. Az időpont elsősorban attól függ, hogy mikor készül el az INA irányítási rendjét felülvizsgáló jogi szakvélemények összefésülése.MTI / Máthé Zoltán
Nem is akarja felülvizsgálni a MOL-szerződést Horvátország?
A horvát kormány nem a Mol magyar olajcéggel kötött részvényesi szerződést, hanem az INA belső irányítási szabályzatainak egy részét kívánja felülvizsgálni - derült ki az INA felügyelő bizottsági elnökének, Davor Sternnek a Business.hr horvát gazdasági portálnak adott, pénteken közölt interjújából.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.