Az Electrolux közleményében rámutatott arra, hogy az elmúlt 18 hónapban a cég számára fontos számos nyersanyag ára átlagosan 40-90 százalékkal nőtt, miközben emelkedtek a szállítási költségek is. Jelenleg ugyan stabilizálódtak az árak, de semmi sem utal arra, hogy a korábbi szintre csökkennének vissza.Az Electrolux árfolyama 0,8 százalékos pluszban állt hétfőn délelőtt a stockholmi értéktőzsdén, amelynek a vezető indexe ugyanekkor 0,2 százalék erősödést mutatott. A svéd cég 457 millió svéd korona adózott eredményt jelentett az első negyedévről április végén, 50 százalékkal kevesebbet a tavalyi első negyedévi 911 milliónál, és erősen elmaradt az elemzői előrejelzések 532,4 milliós átlagától is.A világ legnagyobb háztartásigép-gyártója, a Whirlpool Corp és az Electrolux már növelte árait Észak-Amerikában, a svéd cég átlagosan 4 százalékkal, ugyancsak az emelkedő nyersanyagárakra hivatkozva.
Árat emel az Electrolux
A világ második számú háztartásigép-gyártója, a svéd Electrolux hétfőn bejelentette, hogy október 1-jétől 5-7 százalékkal emeli termékei árait Európában a nyersanyagárak növekedésének ellensúlyozása céljából.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.