Majd tíz hónapja nem látott mértékben esett szerdán a Dow Jones Industrial Average, s masszív mínuszban zárt a többi fontosabb index is New Yorkban. A DJIA majd 280 pontot (2,22 százalékot) ereszkedett, míg a Nasdaq 2,33 , az S&P 500 pedig 2,28 százalékot veszített értékéből június első napján.
Kiütötték Amerikát
A befektetők hangulatát az rontotta el, hogy az állandósuló európai aggodalmakhoz ezúttal egy csokor gyenge amerikai makroadat is társult. A tengerentúlon mind a munkaerőpiacról, mind a feldolgozóiparból kiábrándító hírek érkeztek, amiből többen azt a következtetést vonták le, hogy külső segítség nélkül újra recesszióba süllyedhet a világ legnagyobb gazdasága. Éppen ezért lábra kapott az a hír is, hogy hiába jár le hónap végén a Fed tavaly bejelentett gazdaságélénkítő programja, nem kizárt, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő szervezet nem zárja el a pénzcsapokat, s újabb milliárdokat pumpál a gazdaságba.
Ezeket a piaci pletykákat csak tetézte, hogy Európában látszólag tovább romlott a helyzet, legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy a Moody’s ismét három kategóriával rontotta a legnagyobb gondokkal küzdő Görögország adósságbesorolását.
Európa is gyengén kezdett
Mindennek fényében nem meglepő, hogy az európai indexek is kifejezetten gyengén kezdtek szerdán. Szűk kétórányi kereskedést követően a legfontosabb indexek mindegyike masszív mínuszban járt. A frankfurti DAX-30, és a párizsi CAC-40 egyaránt 1,2 százalékkal esik, míg a londoni FTSE-100 eddig 0,9 százalékkal értékelődött le.
Németországban a Lufthansa és a Daimler 1,9 százalékkal esik, Franciaországban az Airbusokat is gyártó EADS 1,8 százalékos mínuszban jár, míg a briteknél az eddig ma 3,2 százalékot bukó Kingfisher teljesít a legrosszabbul.
Budapest egyelőre tartja magát
A BUX egyelőre felülteljesítőnek számít az öreg kontinensen. A pesti benchmark ugyan masszív, majd 1 százalékos mínuszban kezdett, a kereskedés első két órájában azonban felfelé tartott, s néhány perccel 11 után már csak 0,2 százalékkal esett.
A vezető papírok felemásan teljesítenek. A legnagyobb forgalmú OTP és a Magyar Telekom lefelé vette az irányt: a bankpapír 11 után néhány perccel 1,8 százalékos mínuszban 5980 forinton járt, míg a távközlési cég részvényeit ekkor 541 forinton jegyezték, 0,4 százalékkal alacsonyabban, mint tegnap záráskor. A Mol mindeközben a szerdai végső érték körül mozgott, s 11 magasságában épp ott állt, ahol a tegnapi kereskedés végén, 23 845 forinton, a Richter pedig 0,4 százalékkal 36 305 forintig drágult.
Amerikai padlón, Európa zuhan, Budapest küzd
Hatalmas zuhanással zárták a nyár első napját az amerikai indexek, s ennek megfelelően Európa is masszív eséssel kezdett. A BUX ugyan a piros tartományban indított, de fokozatosan dolgozza le a mínuszokat.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.