Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének a főtitkára szerint az állam ezzel beavatkozna a béralkuba. Hozzátette: ha a kormány dönt a bérekről, akkor minden következményt magának kell vállalnia. A szakszervezetek szerint a megszüntetendő Országos Érdekegyeztető Tanács utolsó jelentős jogosítványa tűnne el ezzel, a frissen megalakult tanács pedig teljesen súlytalanná válna. Döntéseit nem kellene figyelembe vennie a kormánynak, sőt a kabinet tagja sem lenne.
Jövőre a kormány dönt a minimálbér összegéről
Jövőre a kormány maga határozza meg rendeletben a minimálbért és a garantált bérminimumot - írja a Napi Gazdaság utalva arra, hogy ez is szerepel a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsról szóló törvény tervezetében, amelyet hétfőn nyújtott be a kormány a parlamentnek.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.