Wolfgang Kulterer, a Hypo Bank volt vezetője és a pénzintézet két másik igazgatója, Gert Xander és Albin Ruhdorfer ellen az volt a vád, hogy befolyásukkal visszaélve közreműködtek két, megfelelő fedezet nélküli hitel odaítélésében és ezzel több mint kétmillió euró kárt okoztak a banknak. Az ítélet nem jogerős, az ügyészség semmisségi kérvényt nyújtott be.
Az ország egyik legnagyobb pénzügyi botrányának középpontjában álló Hypo Bankot az állam 2009 végén 1,5 milliárd euróval mentette meg a csődtől.
A két hitel egyikét a később csődbe jutott Styria Airlines légitársaság, a másikat Dietmar Guggenbichler magánnyomozó kapta. Az esküdtbíróság nem találta bizonyítottnak, hogy a vádlottak bármelyike nyomást gyakorolt volna a hitelnyújtások érdekében. Kulterert illetően azt mondta ki a testület, hogy a felügyelőbizottsági tagként a kérdéses időpontban, 2005-ben nem voltak olyan jogkörei, amelyek alkalmasak lettek volna nyomásgyakorlásra.
A Hypo Bank karintiai tartományi bankból nőtte ki magát közép-, kelet- és délkelet-európai pénzügyi csoporttá. Nem fizető délkelet-európai hitelek és elhibázott befektetési döntések miatt végveszélybe került, ezért állami kezelésbe vették. Az államosítás után megkezdődött a bank gazdálkodási gyakorlatának átvilágítása. Ezzel összefüggésben többek között vizsgálat folyik - pénzmosás gyanújával - a volt Jugoszlávia területén folytatott pénzügyi tevékenységével kapcsolatban is. Nem hivatalos források a Hypo-botránnyal kapcsolatban a néhai Jörg Haider volt tartományfőnök felelősségét is felvetik.
Az államosításig a HGAA fő tulajdonosa a Bayerische Landesbank (Bayern LB) bajor tartományi bank - a magyar MKB bank társtulajdonosa - volt 67,1 százalékos részesedéssel. A HGAA 2007-ben került a német bank résztulajdonába. A vizsgálat arra is kiterjed, hogy mennyire volt megalapozott az az 1,62 milliárd eurós összeg, amennyiért eladták a HGAA részvénycsomagját a Bayern LB-nek.
A másfél éves nyomozás eddig viszonylag kevés kézzel fogható eredményt hozott. Bár a hatóság perek sorozatát helyezte kilátásba, vádemelés eddig egyetlen másik ügyben történt. Abban a perben Kulterert azzal vádolják, hogy hamis tanúvallomást tett a karintiai tartományi parlament vizsgálóbizottsága előtt a Hypo Bank gazdálkodásáról.
Felmentő ítélet született az első Hypo-perben
Felmentették a vádlottakat a hűtlen kezelés vádja alól kedden a csődtől államosítással megmentett Hypo Bank gazdálkodásával kapcsolatos első büntetőperben.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.