A csütörtökön közölt adatok szerint az ipari kibocsátás januári több mint 13 százalékos - a decemberinél nagyobb mértékű - bővülésében az alacsony bázis és a munkanaphatás egyaránt érvényesül.
Árokszállási Zoltán, az Erste Bank elemzője azt mondta: az előzetes adatoknál kisebb lett ugyan a januári ipari termelés, de még mindig robosztus növekedést mutat. A januári számok alapján az látszik, hogy a tavaly ősszel elindult trend folytatódik, a decemberi visszaesés inkább munkanaphatás következménye - vélekedett a szakértő. Az ipari termelést továbbra is az export orientált termelés húzza, a belföldi kereslet továbbra is gyengélkedik - mondta Árokszállási Zoltán. Az elemző szerint az ipari termelés bővülése az év során konszolidálódni fog, és a növekedés egy számjegyű lesz. Éves átlagban 7 százalékos bővüléssel számol az Erste elemzője.
Suppan Gergely, a TakarékBank Zrt. elemzője szerint fontos kérdés, hogy a Japánban történt földrengés, valamint az olaj emelkedő ára mennyire vetik vissza a világot. Ezzel együtt úgy vélte, hogy az éves átlagos növekedés 10 százalék körül marad, s azzal számol, hogy májustól picit mérséklődik az emelkedés. Az elemző kiemelte a megrendeléseket, amelyek "szépen alakulnak", ami a jövő szempontjából biztató - mondta.
Robosztusan nőtt az ipari termelés januárban
Az ipari termelés volumene az előző év azonos időszakához képest 13,4 százalékkal nőtt ez év januárjában, a munkanaphatástól megtisztított index 10,7 százalékkal emelkedett, míg az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított ipari termelési index januárban 15,3 százalékkal emelkedett.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.