A Capital Economics, a City egyik vezető befektetési és pénzügyi tanácsadó csoportja csütörtöki elemzésében felidézi, hogy az irányadó tízéves görög kormánykötvény hozama előző nap a pénzügyi válság kitörése óta mért legmagasabb szintre, 12,8 százalékra emelkedett. "Legalább ennyire érdekes" a kétéves futamidejű szuverén kötvények hozamának meredek megugrása, és az, hogy a két- és a tízéves lejáratú állampapírok hozamkülönbsége a görög kormánynak nyújtott tavaly májusi pénzügyi segítség óta most a legnagyobb. A Capital Economics londoni szakelemzői szerint a görög kötvényhozamok mozgásainak egyik lehetséges magyarázata az, hogy a piac most még inkább tart a görög szuverén adósságtörlesztési leállástól - és ennek bekövetkeztét még hamarabbra várja -, mint néhány hónappal ezelőtt.
A ház szakértői szerint a piac "egyre komorabb hangulata megalapozott", ugyanis - bár gyakran elhangzik az a feltételezés, hogy Görögországnak a pénzügyi segélycsomag nyomán a közeljövőben nem lesz szüksége tőkepiaci finanszírozásra - a valóság ettől "kissé eltérő". A görög államháztartási hiány jövőre a várakozások szerint 15 milliárd euró lesz, emellett Görögországnak további 65 milliárd euró lejáró adósság megújításáról kell gondoskodnia. Mivel azonban jövőre csak 24 milliárd eurónyi segítség esedékes az euróövezettől és a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF), Görögországnak a fennmaradó 56 milliárd eurót az adósságpiacról kell felhajtania - áll a Capital Economics csütörtöki elemzésében.
A ház szerint azonban a piacon várhatóan egyre nagyobbak lesznek az aggályok azzal kapcsolatban, hogy Görögország képes lesz-e 2012-ben lejáró adósságainak megújítására. Az euróövezet pénzügyi rendszerének stabilitása feletti aggodalmak miatt az uniós döntéshozók "gyaníthatóan" megpróbálják egy még nagyobb pénzügyi segélycsomaggal elejét venni a görög finanszírozási válságnak, de ez önmagában nem fogja enyhíteni a görög fizetőképességgel kapcsolatos félelmeket. Mivel a vezető euróövezeti országokban erőteljes az ellenállás a költségvetési unióval szemben, a görög kormányadósság átstrukturálása "gyakorlatilag elkerülhetetlennek tűnik" - áll a Capital Economics csütörtöki londoni elemzésében. A ház szerint a legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy e törlesztésszerkezeti átalakítás rendezett formában megy végbe a 2013-tól belépő Európai Stabilitási Mechanizmus keretében, ám nem lehet kizárni az ennél hamarabb és rendezetlenebb körülmények között bekövetkező görög törlesztési leállást sem.
Londoni elemzők: "elkerülhetetlen" a görög adósságátrendezés
"Elkerülhetetlennek" tartják a görög adósságtörlesztés átrendezését londoni pénzügyi elemzők, akik szerint a legutóbbi piaci fejlemények nyomán egyre nagyobb a kockázata annak, hogy Görögország már a közeljövőben finanszírozási nehézségekbe ütközhet.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.