Adler Judit hangsúlyozta: az ismertetett tervből egyelőre csak az irányok látszanak, a konkrétumok, részletek még nem. Az egyik fő irány részben a nyugdíjba vonulás lassítása, részben pedig a korhatár alatti rokkantnyugdíjasok számának csökkentése, visszavezetése a munka világába.
A kutató jelezte: a munkaerőpiacra kikerülők ugyanakkor nem biztos, hogy el tudnak helyezkedni, mert nagyon gyenge a kereslet. Hozzátette: ha közmunka keretében a vállalkozásoknál alkalmaznak munkanélkülit, ez kiszoríthatja a nem támogatott foglalkoztatottakat, épp az alacsony kereslet miatt.
A szakértő szerint a tankötelezettségi kor leszállítása 18-ról 15 éves korra azt hozhatja magával, hogy a munkaerő-piacra teljesen képzetlen, szakmai gyakorlattal nem rendelkező fiatalok kerülnek be, akik várhatóan nem tudnak majd elhelyezkedni a legális munkaerő-piacon. Megjegyezte: Magyarországon így is rendkívül alacsony a szakképzettséggel nem rendelkezők foglalkoztatási rátája.
Egy olyan foglalkoztatási helyzetben, amikor még az egészséges és képzett emberek is elég nehezen találnak munkahelyet, nem szerencsés bővíteni a kínálatot egy többszörösen hátrányos helyzetű csoporttal, mivel rövid távon ezt a többletkínálatot nem fogja tudni felszívni a munkaerőpiac - vélekedett Adler Judit. Ezzel ugyan leszoríthatók a szociális kiadások, ugyanakkor a munka világába visszakerült emberek életszínvonala várhatóan csökkenni fog.
A kutatásvezető elmondta: az a terv, hogy a kormányzati ciklus végéig 300 000 új munkahely jön létre Magyarországon, bizonytalan, "nagyon kicsi rá az esély". Hozzátette: a közmunkaprogramokból jellemzően csak kis arányban tudnak átlépni a foglalkoztatottak az elsődleges munkaerő-piacra, így a közmunkások nagy része inkább "ingázni fog" a munkanélküliség és a közmunka között.
Adler Judit szerint a rokkantnyugdíjazási rendszer felülvizsgálatával és az új közmunkaprogramokkal csak nagyon kevés embert lehet foglalkoztatottként visszahozni a munka világába a mostani piaci viszonyok között. Az eddigi tapasztalatok azt mutatták, hogy a vállalkozói szférában - a felmerülő többletköltségek miatt - nem szívesen alkalmaztak megváltozott munkaképességűeket. A szakértő szerint könnyen lehet, hogy az ellátatlan munkanélküliek számát növelik majd a munkaerő-piacra visszakerülők.
GKI: a gyér munkaerő-kereslet akadályozhatja az élénkülést
A kedvezőtlen adottságú személyek - például megváltozott munkaképességűek, rokkantak - munkaerő-piacra visszavezetésével az a probléma, hogy jelenleg nagyon gyér a munkaerő-kereslet, és ebben rövid távon nem is látszik élénkülés - mondta Adler Judit, a GKI Gazdaságkutató Zrt. kutatásvezetője kedden az MTI-nek a Széll Kálmán Tervnek a munka világához kapcsolódó intézkedéseiről.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.