Az áremelés a Tchibo által forgalmazott Eduscho márkára is vonatkozik, itt 20-50 cent közötti lesz a drágulás. A Tchibo hétfői bejelentése szerint tavaly december óta további 24 százalékkal emelkedett a New York-i határidős tőzsdén a német vállalat által kizárólag feldolgozott arabica kávé ára, és csaknem 14 éves csúcsot ért el: 2,55 dollárba került egy font (45,36 dekagramm). A társaság szerint a nyerskávé drágulását a gyenge betakarítással, a kereslet emelkedésével lehet magyarázni, de nagy mértékben írható a spekuláció számlájára is.
A Tchibo ismét emeli a kávé árát
A nyerskávé drágulása miatt ismét emeli a kávé kiskereskedelmi árát a Tchibo: Németország legnagyobb kávéforgalmazója február 28-tól 10 százalékkal, azaz 50 centtel emeli egy szokványos fél kilós kávé árát, miután tavaly decemberben egyszer már végrehajtott egy 50 százalékos emelést.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.