Az adóhatóság összesen 746 társaságot választott ki ellenőrzésre, közülük 302 fennakadt a rostán - írja a gazdasági napilap. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal negyedévente teszi közzé a nagy adótartozást felhalmozó adózók listáját, ezek állandó "sztárjai" a számítástechnikai alkatrészekkel kereskedő, illetve az építőipari vállalkozók mellett az őrző-védő cégek - persze többségük egyszerű kereskedelmi vagy szolgáltatócég. A legfrissebb listán nyolc ilyen cég szerepel, közülük a legnagyobb tartozást egy 410 millió forinttal (bírságokkal együtt 740 millióval) tartozó halmozta föl - olvasható a Napi Gazdaságban.
Napi: milliárdokat csaltak el az őrző-védő cégek
Az adóhatóság a tavalyi kiemelt ellenőrzési feladatai közé sorolt őrző-védő cégeknél 6,6 milliárd forint adóelmaradást talált. Ez cégenként majdnem 40 milliós átlagnak felel meg - írja a hétfői Napi Gazdaság.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.