A veszteség ugyanakkor lényegesen csökkent az egy évvel korábbihoz képet, az idei év egészére pedig már 200-500 millió dollár profitot vár a társaság. A december végén zárult három hónapban a Chrysler vesztesége 199 millió dollár volt. Ez lényegesen kisebb az egy évvel korábbi 2,7 milliárd dollárnál. A tavalyi első három negyedévben folyamatosan csökkent a cég vesztesége, de az utolsó három hónapban a deficit több mint duplája volt a harmadik negyedévi 84 millió dollárnak. A tavalyi utolsó három hónapban a cég bevétele 2 százalékkal, 10,8 milliárd dollárra csökkent az előző negyedévhez képes.
A Chrysler üzemi eredménye 198 millió dollár lett a a tavalyi negyedik negyedévben, 41 millió dollárral kisebb a harmadik negyedévinél. Az eladások 7 százalékkal csökkentek. A múlt évet 652 millió dollár veszteséggel zárta a járműgyártó a 2009. évi 8 milliárd dollár ráfizetés után.
Továbbra is veszteséges a Chrysler
A tavalyi negyedik negyedévet is veszteséggel zárta a Chrysler, a nagy amerikai járműgyártók közül az egyetlen, amely még nem heverte ki a gazdasági válságot.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.