A 12 havi infláció a novemberi 4,9 százalékhoz képest is nőtt, elmaradt viszont a tavaly szeptemberben mért 5,6 százalékos csúcstól.
Az ELSTA görög statisztikai hivatal kedden megjelent adatai szerint havi összevetésben 0,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak decemberben.
Elemzők szerint a drágulást elsősorban az energiaárak emelkedése és a kormányzati megszorítások okozták; ez utóbbi tényezőt tekintve főként az hatott, hogy az általános forgalmi adót 21 százalékról 23 százalékra emelte a pénzügyi stabilitás helyreállításáért küzdő athéni vezetés.
Az euróövezetben decemberben átlagosan 2,2 százalék volt a 12 havi infláció. Görögországban ennél 3 százalékponttal magasabb volt a mutató 2010 utolsó hónapjában, és jóval az övezeti átlag felett alakulhat 2011 első félévében is - vélik elemzők. Ugyanakkor az inflációs nyomást enyhítheti a gyászos munkaerőpiaci helyzet, és a mély válságban tovább csökkenő gazdasági aktivitás - teszik hozzá.
Megugrott az infláció a görögöknél
Görögországban 5,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak tavaly decemberben az egy évvel korábbihoz képest, az infláció így 3 százalékponttal haladta meg az euróövezeti átlagot a súlyos adósságválsággal küszködő országban.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.