A Bécsi Értéktőzsde által 2009 elején indított CEERIUS fenntarthatósági indexet a 2010. december 20-tól hatályos felülvizsgálatot követően a korábbi 16 részvény helyett már csak 13 részvény alkotja. A mutató, amelynek kezdő értékét 2009. január 2-án 1000 pontban rögzítették, 2010. december 30-án 1305 ponton állt.
Az indexbe a közép-kelet-európai régió azon tőzsdén jegyzett vállalatai kerülhetnek, amelyek a független osztrák tanácsadó cég, az RFU (Reinhard Friesenbichler Unternehmensberatung) társadalmi, környezeti és gazdasági, valamint a fenntarthatósági szempontokat figyelembe vevő elemzése alapján a legjobb értékelést kapták.
A kapitalizáció súlyozású, euróban számolt index tagjai közül a legnagyobb, 20 százalékot meghaladó súllyal az OTP Bank rendelkezik. Az indexben egy másik magyar vállalat, a Magyar Telekom is szerepel 9 százalékot meghaladó súllyal. Az indexet mellettük hat szlovén, három horvát és egy-egy cseh és román tőzsdei vállalat alkotja.
Az OTP idén is bekerült a bécsiek kosarába
Az OTP Bank 2009 és 2010 után a 2011-es évre is bekerült a bécsi tőzsde CEERIUS (CEE Responsible Index Universe) fenntarthatósági részvényindexébe - közölte a hitelintézet csütörtökön.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.