A PBoC vasárnapi hatállyal, 25 bázisponttal 5,81 százalékra emelte az irányadó hitelkamatot, és ugyancsak 25 bázisponttal 2,75 százalékra emelte az irányadó betéti kamatot. A pekingi központi bank legutóbb október 19-én hajtott végre kamatemelést, közel három év óta először. Elemzők szerint a lépés arra utal, hogy a döntéshozók nem tartják hatékonynak a fogyasztói árak emelkedése ellen eddig használt eszközöket.
A fogyasztói árak gyors emelkedése novemberben két és fél éves csúcsra, 5,1 százalékra hajtotta fel a tizenkét havi inflációt. A drágulás szegény sorban élő kíniakak százmillióit sújtja. A szociális feszültségektől és a gazdaság túlhevülésétől tartó pekingi vezetés eddig főként hatósági árak bevezetésével és a hitelezés korlátozásával igyekezett kezelni az inflációt és gátolni a piaci buborékok kialakulását. A kereskedelmi bankok számára előírt kötelező tartalékrátát például december 10-én újabb 0,5 százalékponttal emelte a PBoC, az idén hatodszor, egy hónapon belül pedig harmadszor.
Újra alapkamatot emeltek Kínában
A kínai központi bank (PBoC) a hétvégén ismét kamatot emelt, a jegybanki alapkamat így alig két hónap alatt már másodszor nőtt a világ második legnagyobb gazdaságát működtető ázsiai országban, ahol egyre nagyobb gond az infláció.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.