A lap hétfői számában megjelent interjúban úgy vélekedett, az Alkotmánybíróságnak elegendő muníciója van ahhoz, hogy "az alkotmány toldozása-foldozása után is találjon elegendő fogást ezen az enyhén szólva is furcsa szabályozáson".
Minimális az érdeklődés a tb rendszerbe való visszalépés iránt, egyelőre jellemzőbb - bár rohamról itt sem lehet beszélni -, hogy többen kivették az önkéntes nyugdíjpénztári befektetéseiket, mondván, nem lehet tudni, mikor teszi rá arra is a kezét az állam - mondta a Napi Gazdaságnak Bába Julianna, a Stabilitás Pénztárszövetség új elnöke.
A lap hétfői számában megjelent interjúban úgy vélekedett, az Alkotmánybíróságnak elegendő muníciója van ahhoz, hogy "az alkotmány toldozása-foldozása után is találjon elegendő fogást ezen az enyhén szólva is furcsa szabályozáson".
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.