A mutató elsősorban azt érzékelteti, hogy a megkérdezett szakemberek elbizonytalanodtak a gazdasági kilátásokat illetően. Az átfogó mutató 98,6 pontra esett az előző negyedévi 103,2 pontról, s ezzel már a második egymást követő adat jelez visszaesést a nyáron elért csúcs után. A harmadik negyedévben az átfogó index 103,2 pontra csökkent a második negyedévi 104,1 pontról. A csökkenés szinte kizárólag annak tulajdonítható, hogy a megkérdezett vezető szakemberek a korábbihoz képest rosszabbnak ítélik meg a következő félév gazdasági kilátásait. Ez a részmutató 112,3 pontról 101,8 pontra esett, miközben a jelenlegi helyzet megítélésének mutatója javult.
Ifo: romlott a hangulat a világgazdaságban
Romlott a hangulat a világgazdaságban: a német Ifo gazdaságkutató intézet negyedik negyedévi hangulatmutatója jelentősen visszaesett a harmadik negyedévhez képest.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.