A céginformációs szolgáltató adatai szerint az év eddig eltelt részében közzétett 3.280 építőipari cégfelszámolás 14 százalékkal haladja meg a tavalyi tíz havi értéket.
Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója a közleményben hangsúlyozza: az építőipar szeptemberi teljesítményéről hétfőn kiadott KSH-adat sem támasztja alá, hogy az ágazat helyzete javulna.
Az ágazatban októberben 427 cég alakult, ez ugyanis alatta marad az elmúlt hónapokban megszokott mennyiségnek, és 21 százalékkal kevesebb a tavalyi azonos havi értéknél is. Az Opten stratégiai igazgatója szerint a cégalapítást tekintve csak átmeneti visszaesésről van szó.
Opten Kft.: csökkent a felszámolások növekedési üteme az építőiparban
Októberben 340 céggel szemben indult felszámolási eljárás az építőiparban, ami 10 százalékkal több a megelőző év azonos hónapjához képest - közölte az Opten Kft. hétfőn.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.