Magyarországnak az uniós elvárások szerint megújuló forrásokból kell fedeznie a végenergia-felhasználása 13 százalékát 2020-ig. Ennek a feladatnak a végrehajtásához ad útitervet a megújuló energia NCST-je, ami tavasz óta már több verziót megélt - mondta Balogh László, az MMESZ elnöke, aki szerint az NCST eddigi közigazgatási kezelése azért kezd analógiát mutatni a vörösiszap-katasztrófával, mert mindkettő komoly károkat okoz az országnak, és mindkettőben szerepet játszik a magyar közigazgatás elégtelensége, valamint a szakszerűtlenség. Az MMESZ álláspontja szerint az NCST október elejei verziója nincs összhangban sem az Új Széchenyi tervvel, sem a magyar energiastratégiával, sem pedig a közigazgatás tervezett reformjával.
"Előállt az a furcsa helyzet, hogy az EU jobban védi a magyar nemzeti érdekeket a hagyományos energetikai piacon, mint az eddigi magyar közigazgatás" - közölte az MMESZ elnöke.
A szervezet azt is kritizálja, hogy információi szerint az NCST október elejére kialakított verziójában a jelenleg meglévő 340-ról 100 megawattra kívánják csökkenteni a biomasszával történő villamos energia termelés arányát a 2020-as célszámokban, azaz ekkora kapacitással tervez biomasszából villamos-energiát előállítani az ország addigra. A szervezet álláspontja szerint ez azt jelenti, hogy az ország továbbra sem kívánja kiaknázni a mintegy 500 ezer hektárnyi, jelenleg "legfeljebb parlagfüvet termő", parlagon heverő földkapacitásait, és az ezzel járó több tízezres munkahelyteremtő lehetőséget.
Az uniónak leadandó NCST szövegezése az elnök szerint azért kulcsfontosságú, mert ennek alapján kell majd a megújuló energiával történő villamosenergia-termeléshez forrásokat és jogszabályokat hozzárendelni, és ezt a későbbiekben nehéz már módosítani. Álláspontja szerint a jelenlegi jogszabályok egyoldalú érdekeket képviselnek a mintegy kétezer milliárd forintos nagyságrendű energetikai piac felosztásában.Szerinte az NCST lehetőség arra is, hogy módosítsa a gazdaság több szegmensét is sújtó, előnytelen energetikai jogszabályokat és ellátási szabályokat, mivel ezt az EU határozottan előírja az NCST részeként.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium sajtóosztálya nem kívánta közölni az NCST jelenlegi verziójának célszámait. A megújuló terv véglegesítése még folyamatban van. A 2010. szeptember 17-i szakmai egyeztetésen elhangzottaknak megfelelően a minisztérium munkatársai elvégezték a cselekvési terv pontosítását. Ennek a módosított anyagnak a közigazgatási és társadalmi egyeztetése hamarosan megkezdődik, aminek során az anyag - a beérkező észrevételek, javaslatok alapján - tovább változhat, finomodhat. Ezért az egyes megújuló energiaforrások részarányára vonatkozó végleges álláspontot a társadalmi vita után lezárt cselekvési terv tartalmazza majd. A kormány célja az, hogy november végéig lezáruljon a cselekvési terv véglegesítése és az az unió bizottsága számára kiküldhető legyen - közölte a tárca.
„Az EU jobban védi a nemzeti érdekeket, mint a magyar közigazgatás”
A miniszterelnökhöz és a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz fordul a Magyar Megújuló Energia Szövetség (MMESZ), emlékeztetve a kormány vezetőit arra, hogy a megújuló energiáról szóló, az uniónak történő leadás előtt álló Nemzeti Cselekvési Terv (NCST) nem a kormányprogramnak megfelelően alakul.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.