Az eddigi kisebbségi résztulajdonos, Kovács Miklós vezérigazgató megtartja 10 százalékos részvénycsomagját. A közlemény szerint Kedves Ferenc pénzügyi befektetőként a társaság 2007-es megalakulása óta elért „jelentős fejlődésének értéknövekedését realizálta” a tranzakció révén. A távolsági komfortbuszokat üzemeltető társaság 2010 első félévében több mint 750 millió forintos árbevételt ért el, és az időszak folyamán nyereséget termelt − közölte a társaság.
A nyilvános cégadatok szerint az Orangeways árbevétele 2009-ben 1,148 milliárd forint volt, ebből a belföldi szolgáltatás bevétele 503 millió forintot tett ki. Egy évvel korábban, még csak 321 millió forint volt a teljes árbevétel. A mérleg szerinti eredmény 2009-ben 253 millió forint veszteséget mutatott az előző évi 391 millió forint veszteség után. Az 50 millió forint jegyzett tőkéjű társaság saját tőkéje 51,6 millió forint volt a 2009. december 31-i kimutatás szerint.
A Orangeways a következő időszakban elsősorban belföldi piaci részesedésének növelésére kíván koncentrálni, emellett bővíti meglévő külföldi viszonylatai járatszámát is. Dombóváron, Tamásiban, illetve Baján elért tapasztalataira építve hazai települések közösségi közlekedésében tervez további megbízásokat szerezni. A közlemény szerint a busz-szolgáltató esélyes induló számos vidéki város tömegközlekedés-fejlesztésére kiírt pályázatán, és versenyben van a BKV jelenleg is futó midibusz-tenderén is.
A jelenleg 79 buszt üzemeltető társaság több mint 50 európai célállomásra közlekedtet járatokat. A nemzetközi járatokon kívül a helyi és a belföldi közlekedésben is terjeszkedik: a határon túl Szarajevó tömegközlekedésének üzemeltetésére nyert el megbízást, itthon pedig a Volán, illetve önkormányzatok megbízásai révén folyamatosan növeli járatai számát.
Kiszállt az Orangewaysből Kedves Ferenc
A menedzsmentet képviselő ORW Hungaria Kft. birtokába kerül az Orangeways Zrt. 90 százaléka, miután Kedves Ferenc értékesítette a busz-szolgáltató társaságban eddig meglévő többségi részesedését − közölte az Orangeways.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.