A gazdasági napilapban szerdán megjelent cikk szerint a kft. már helyszínt és partnereket is talált a tervhez. Az eseményt valószínűleg július utolsó heteiben rendeznék, hogy ne ütközzön a hazai fesztiváljaikkal.A tengerparti rendezvény a Balaton Sound által kínált magasabb minőségi színvonalat célozza meg, a helyszínül szolgáló kempingben például faházakban, apartmanokban is megszállhatnak majd a látogatók, valamint a terepen épített kiszolgáló infrastruktúra is fejlettebb.Gerendai Károly szerint az esemény mind a magyarok, mind az ott nyaraló többi külföldi érdeklődését felkeltheti.Mint korábban már megírtuk, Gerendai Károly szerint várhatóan nyereséges lesz az idei Sziget fesztivál, bár az utolsó nap látogatószámáról még nem állnak rendelkezésre pontos adatok. A Sziget fesztivál nemzetközi jellegét jól tükrözi, hogy a hetijegyesek 75 százaléka külföldi, a napijegyesek 80 százaléka pedig magyar, így a fesztivál végére nagyjából elmondható, hogy fele-fele arányban érkeztek a magyar és a külföldi látogatók a fesztiválra.
Horvátországban is fesztivált tervez a Sziget Kft.
A horvát tengerparton is rendezne fesztivált a Sziget Kft. - tudta meg a Világgazdaság Gerendai Károlytól, a cég ügyvezetőjétől.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.