A józan ész szabályai szerint kialakított nyugdíjrendszert érdemes működtetni Magyarországon − mondta az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság júliusban hivatalba lépett új vezetője. Mészáros József szerint világos szabályok alkotására van szükség, hogy „aki a közösségért tesz, azt megjutalmazzák, aki nem tesz, az pedig ne legyen potyautas”. Minderről vitát kell kialakítani a közvéleményben, hogy konszenzus teremtődjön, mert jelenleg nem világos, hogyan is működik a nyugdíjrendszer, és kinek mi jár ebből.
Mészáros József: átlátható nyugdíjrendszerre van szükség
Átláthatóbb nyugdíjrendszer kialakítását sürgeti az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság júliusban hivatalba lépett új vezetője. Mészáros József az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta, hogy az állampolgároknak egész életük során tisztában kellene lenniük azzal, hogy havonta mennyi pénzt fizetnek be a kasszába, és ebből mekkora nyugdíjra lesznek jogosultak idős korukban.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.