A televízió honlapján csütörtökön közzétett hír szerint a kabinet továbbra is kitart a pénzügyi függetlenség és a gazdasági önrendelkezés visszaszerzése mellett. Magyarország nem tud rosszabb megállapodást kötni, mint ahogy tették a lengyelek vagy a románok. A magyar nemzeti érdekek alapján fogunk tárgyalni – mondta a miniszter. Ha az unióban átlagosan 7 százalék körüli az államháztartási deficit szintje és mondjuk Szlovákia azt mondja, hogy csak három év múlva tudja 3 százalék alá csökkenteni a hiányt, „akkor nem fogunk megszakadni, hogy 2,8 százalékos hiány legyen jövőre” csak azért, hogy ez néhány nagyon távoli hivatalban lévő pénzügyi szakembernek elnyerje a tetszését – jelentette ki a Hír Televíziónak Matolcsy György.
Matolcsy: jövőre nem fogunk megszakadni a 2,8 százalékos deficitért
Magyarország nem ragaszkodik mindenáron ahhoz, hogy jövőre már 3 százalék alá csökkentse az államháztartás hiányát – derül ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter nyilatkozatából, amelyet a Hír Televíziónak adott.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.