A jelenlegi PPP (public private partnership) konstrukciójú, erőltetett ütemű autópálya-építések nem folytatódnak - nyilatkozta a Népszavának Hegmanné Nemes Sára. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára szerint ez azt jelenti, hogy felülvizsgálják azon állami és magánerőből megvalósuló beruházások (például a már elkészült M5-ös és az M6-os autópályák) szerződéseit, amelyek fenntartása és üzemeltetése évi több százmilliárd forinttal terheli meg a költségvetést.Az előkészített beruházások esetében megnézik a finanszírozási lehetőségeket, és ezt követően dönt majd sorsukról a kormány. Ezek a felülvizsgálatok az elszámoltatás részeiként arra vonatkoznak, előnyösek-e, gazdaságosak-e a kötelezettségvállalások az állam számára.Az M6-os sztráda Dunaújváros és Szekszárd közötti szakaszánál a jogi-pénzügyi ellenőrzés műszaki felülvizsgálattal is párosul. Azt, hogy ez már egy második vizsgálat lenne - ezt bizonyos sajtóértesülések állították - félreértésnek nevezte az államtitkár. Az ideiglenes használatba vételi engedély kiadását megelőző, korábbi vizsgálat semmiképpen nem minősíthető felülvizsgálatnak. Mivel ez a szakasz beszakadt, haladéktalan és rendkívül részletes műszaki áttekintésre van szükség – közölte Hegmanné Nemes Sára.
Egy időre leállnak a sztrádaépítések
Egy időre leállnak az állami és magánerőből megvalósuló (PPP) autópálya-építések, az útfejlesztéseket pedig uniós forrásból finanszírozzák - írja a szerdai Népszava.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.